Fenntarthatóság: a kötelező minimumtól az értékteremtésig.

A svájci KKV-k hagyományosan kritikusan viszonyulnak az európai fenntarthatósági előírásokhoz. Sokan azt kérdezik, miért foglalkozzanak Brüsszel szabályaival, ha maguk sem nagyok, és nem is tőzsdei társaságok. Ez az álláspont érthető, hiszen Svájc politikailag és szabályozásilag önálló.

Ezzel egyidejűleg a piac érezhetően változik. Az elvárások nemcsak a törvényekből származnak, hanem a bankoktól, biztosítóktól, ügyfelektől és nemzetközi ellátási láncoktól is. Éppen itt nő az igény megbízható adatokra a környezetről (Environmental), a társadalmi kérdésekről (Social) és a vállalatirányításról (Governance), röviden ESG, olyan szélesében, amely a kisebb vállalkozásokat is magában foglalja. A valódi kérdés tehát nem ez:

„Jogilag kötelezettek vagyunk-e a beszámolásra?”

hanem inkább ez:

„Milyen információkat várnak fő üzleti partnereink, és mit jelent ez a versenyképességünk szempontjából?”

Az új valóságban a fenntarthatóság egyre inkább üzletkritikus téma. A korán átláthatóságot teremtő KKV-k nemcsak piaci pozíciójukat biztosítják, hanem kézzelfogható előnyökre is szert tesznek.

Sok svájci KKV jól, saját tőkéből finanszírozza magát. Ennek ellenére a bankoknak és biztosítóknak központi szerepük van: folyószámlahiteleknél, beruházási hiteleknél, lízingnél, jelzálogoknál és kockázatfedezésnél. Éppen itt jelennek meg egyre inkább a fenntarthatósági szempontok a kockázatbecslésben és a feltételekben.

A bankok már nem csupán a mérlegmutatók alapján ítélik meg a vállalatokat, hanem figyelembe veszik az éghajlati és átmeneti kockázatokat, az energiafüggőséget, az ellátási láncbeli kockázatokat, valamint a vállalatirányítási és megfelelési struktúrákat is. Ezek a tényezők befolyásolják a minősítést, a kamatfeltételeket és a finanszírozás elérhetőségét. Aki itt nem tud strukturált ESG-adatokat szolgáltatni, az egyre inkább lemaradásba kerül.[2][4]

A beszerzésben is eltolódik a mérce:

A Bain & Company tanácsadó cég friss felmérései szerint a világszerte megkérdezett beszerzők több mint fele növeli a fenntartható beszállítókra fordított kiadásait, és hasonlóan nagy arányuk tervezi, hogy kizárja azokat a beszállítókat, amelyek nem tartják be a környezeti vagy szociális szabványokat.[1] A svájci KKV-k számára ez azt jelenti: a fenntarthatóság egyre inkább eldönti, hogy egyáltalán rajta vannak-e a rövid listán.

Ezzel a KKV-k számára egy „közvetett követelményjegyzék” alakul ki. Nem a törvény követeli meg az ESG-jelentést, hanem:

• a hitelezési beszélgetés a főbankkal,
• egy nagy ügyfél közbeszerzése,
• egy biztosítási kötvény meghosszabbítása,
• vagy az új beszállítóvá válás beillesztési folyamata.

Aki itt strukturált módon tud válaszolni, az professzionalizmust, kockázattudatosságot és jövőképes működést jelez.

Aki a fenntarthatósági beszámolást kizárólag kötelezettségnek tekinti, azzal fennáll a veszély, hogy évente egyszer készít egy dokumentumot, feltölti néhány helyre, majd 12 hónapon át nem nézi meg. Ez kár, mert ugyanezek az adatok sokkal szélesebben is hasznosíthatók.

A „jelentés a jelentés kedvéért” gyakran abból ismerhető fel, hogy:

• a mutatók nem épülnek be a rendszeres vezetői jelentésekbe,
• nem származnak belőlük világos célok,
• az intézkedések és a felelősségek homályosak maradnak,
• a jelentés elsősorban egyes megkeresésekre adott reakcióként készül.

Egy értelmesen felépített ESG-program a beszámolást aktív irányítással kapcsolja össze:

• a mutatók legalább évente frissülnek,
• célokkal támasztják alá őket (pl. energiafogyasztás, tanúsított beszállítók aránya, balesetgyakoriság),
• beépülnek a beruházási, beszerzési és személyzeti döntésekbe,
• a haladást belsőleg kommunikálják.

Így a vélt többletfeladatból olyan vezetési eszköz lesz, amely láthatóvá teszi a költségeket, a kockázatokat és a növekedési lehetőségeket.

A svájci KKV-k számára a fenntarthatóságra való törekvés valódi alakítási lehetőség. Szinte mulasztás lenne ezt a potenciált ki nem használni, és közben a beszámolási követelményeket csupán haszontalan uniós bürokráciának tekinteni. Aki átláthatóságot teremt, és a VSME-standardot pragmatikus alapként használja, az:

• magabiztosan tud megfelelni a bankok, biztosítók és ügyfelek elvárásainak,
• rendszeresen csökkentheti a kockázatokat,
• hatékonyságnövekedést érhet el a folyamatokban és a beszerzésben,
• ösztönözheti az innovációt,
• és vonzóbb munkáltatóvá válhat.

A fenntarthatóság tehát nemcsak alapfeltétel ahhoz, hogy megbízható üzleti partnerként elfogadják („License to Operate”), hanem a digitalizáció, a kockázatkezelés és az innováció mozgatórugója is, és ezáltal az értékteremtés, a versenyelőnyök és a hosszú távú, fenntartható növekedés hajtóereje.